Bemutatkozás

Egyesületünk 2001-ben alakult, azzal a céllal, hogy Békásmegyer-Ófalu kulturális életét színestítse. A több, mint tíz éves működésünk során önkormányzati és NKA-s támogatással felújítottuk a főváros legrégebbi működőképes orgonáját a békásmegyeri Szent József Plébániatemplomban, megmentettünk a teljes pusztulástól egy műemléképületet (Szent József Ház, 1038 Budapest, Templom utca 20.), felújítottuk, és azóta üzemeltejük azt. Megálmodtunk, megterveztünk, és önkormányzati támogatással létrehoztunk egy 2000 m²-es játszóteret és pihenőparkot (Szent József tér, 1038 Budapest, Templom utca 11.), létrehoztuk Budapest első Tündérketjét (Szent József Ház, 1038 Budapest, Templom utca 20.), melyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere adott át 2014-ben. A T-Art Alapítvánnyal együtt számtalan kiállítást, hangversenyt, kulturális programot, falunapot (Óbuda Napja), adventi vásárt, közösségi eseményt szerveztünk a Szent József Házban és annak udvarán. A pihenőpark átadása óta annak teljes üzemeltetését, karbantartását, illetve a Szent József Ház teljes üzemeltetését, működtetését (program szervezés, gondoki feladatok stb…) is egyesületünk végzi az önkormányzat támogatásával.
Egyesületünkről, eddigi tevékenységünkről, programjainkról az általunk üzemeltetett www.bekasmegyer-ofalu.hu oldalon tájékozódhatnak.